Egyre több iráni forrásból származó fegyver kerül a szomáliai as-Sabáb kezébe, miután a terrorszervezet szorosabbra fűzte kapcsolatait a Teherán által támogatott jemeni húszi lázadókkal. A hagyományos lőfegyverek mellett a szomáliai felkelők páncéltörő rakétákat, egyre fejlettebb drónokat és ezekhez kapcsolódó kiképzést, illetve technológiát is kapnak a húsziktól. A két csoport mindinkább elmélyülő partnersége amellett, hogy növeli Irán befolyását a térségben, alapvető hatással van az Afrika szarvának is nevezett régió biztonságára. Amennyiben ugyanis nem sikerül a szálakat oldani, úgy egyre veszélyesebb lesz az Ádeni-öböl térsége a nyugati hajók és érdekeltségek számára.
Az elmúlt években egyre szorosabb kapcsolatba került egymással az Ádeni-öböl térségének két jelentős iszlamista fegyveres szereplője: a jemeni húszik (hivatalos nevükön az Anszár Allah mozgalom) és a szomáliai as-Sabáb terrorszervezet. A két fél együttműködését az sem zavarja, hogy míg a húszik az iszlám siíta, addig az as-Sabáb a szunnita ágához tartozik. A partneri kapcsolat lényege, hogy az al-Káidával szövetséges as-Sabáb fegyverekért és haditechnikai tudásért, kiképzésért cserébe támogatja a húszik Nyugat-ellenes – főleg Izraellel és az Egyesült Államokkal szembeni – tevékenységét a régióban, komoly pénzeket fizetve a Kelet-Afrikába csempészett fegyverekért. A fontos iráni proxy-ként is működő húszik egyik fontos célja a Vörös-tengeren és a Szuezi-csatornán zajló kereskedelmi hajózás megzavarása, ellehetetlenítése. Ehhez pedig jól jönnek a térséget támadásaikkal rettegésben tartó, az as-Sabábbal is kapcsolatban álló szomáliai kalózok is.
A 2023 októbere óta tartó izraeli-palesztin háborúba bekapcsolódva a jemeni húszik – iráni koordináció mellett – aktívan támogatták a palesztin Hamászt, és dróntámadásokat indítottak izraeli célpontok ellen, illetve izraeli érdekeltségű – és nyugati felségjelzésű – hajókat támadtak az Áden-öböl mentén. Ahhoz, hogy minél hatékonyabbak legyenek, folyamatosan erősítik afrikai kapcsolataikat, amiben jó partnerre találtak az as-Sabábban. A minél stabilabb fegyverellátási láncok érdekében – a nemzetközi fegyverembargót is kijátszva – készséggel osztják meg partnereikkel is eszközeiket – legyen az fegyveres drón vagy kisebb, könnyen használható páncéltörő- vagy légvédelmi rakéta. Cserébe a szomáliai szélsőségesek több millió dollárt fizetnek az eszközökért. E lépések pedig várhatóan még jobban erősíti a húszik és Irán regionális befolyását, miközben a fegyvereladásokkal tovább tudják finanszírozni a jemeni polgárháború költségeit.
A fegyverek túlnyomó része Iránból érkezik
A húszik által az as-Sabáb részére átadott fegyverek főként iráni eredetű hadianyagból származnak. A jemeni lázadóknak biztosított lőszerkészletek, páncéltörő- és légvédelmi rakéták, valamint a drónalkatrészek egy része a Vörös-tenger érintésével érkezik Szomáliába. Az amerikai pénzügyminisztérium szerint a Jemen és Szomália között folytatott fegyverkereskedelem dollármilliós üzlet, 2022 novemberében pedig nyolc személyt és egy vállalatot tettek szankciós listára, hogy így lassítsák az Iszlám Állam szomáliai egységeinek, illetve az as-Sabábnak a Jemen irányából folyó felfegyverzését. Helyi források ugyanakkor megjegyzik, a szállítmányok többsége profitorientált privát fegyverkereskedőkhöz, nem pedig hivatalos iráni vagy húszi forrásokhoz köthető. A fegyverek áramlását nehezíti, hogy a legtöbb üzletet Szomália északi, Jemennel szemközti vidékén bonyolítják le, és onnan még el kell juttatni az ország déli, as-Sabáb uralta részébe, ami komoly logisztikai kihívás.

A két fél között először a kézifegyverek – AK-47-es és más gépkarabéloyk, , géppuskák, pisztolyok – szállítása indult meg. A Global Initiative már egy öt évvel ezelőtti vizsgálata is rámutatott, hogy az as-Sabáb harcosai között sok olyan iraki–iráni gyártmányú lőszer és fegyver kering, amik eredetileg a húsziknak leszállított rakományokból származnak. De a jemeni lázadók korábban megszerzett nagy mennyiségű szovjet, orosz gépkarabélyait és géppuskáit is továbbadták a pénzügyi nyereség reményében a szomáliai csempészhálózatoknak. A fegyverexport ugyancsak markáns részét képezik a gránátvetők és páncéltörő rakéták (RPG, ATGM). A húszik a jemeni állami arzenálból zsákmányolt páncéltörő fegyvereket (például orosz RPG-ket és Kornet-rendszereket) is előszeretettel adtak el az as-Sabábnak. A kereskedelem volumenét jól jelzi, hogy a jemeni fegyverembargó ellenére az amerikai és vele szövetséges haditengerészetek 2015 és 2023 között 16 csempészhajót fogtak el a térségben, amelyeken összesen 29 ezer kézifegyvert, 365 páncéltörő rakétát és 2,38 millió töltényt foglaltak le. Legutóbb idén április közpén hajtottak végre légitámadást az amerikai és szomáliai biztonsági erők Baraawe közelében az as-Sabábhoz tartozó, precíziós fegyverekkel megrakott, jelöletlen hajók ellen.
Egyre több rakétához jutnak
Újabban arra utaló információk is napvilágot láttak, amelyek szerint a húszik fejlett légvédelmi eszközöket is átadhattak az as-Sabábnak. A jemeni lázadók elsősorban szovjet-orosz típusokat alakítottak át és fejlesztettek tovább iráni segítséggel. Az Institute for the Study of War (ISW) szerint a húszik 2017 óta módosított szovjet Sz-125 Nyeva (SA-3 Goa), illetve 2K12 Kub (Sa-6) rendszereket és újabb iráni eredetű légvédelmi rakétákat használnak. Az ENSZ BT 2024 októberi jelentése azt állította, a húszik drónokat és föld-levegő (surface-to-air, SAM) rakétákat csempésztek Szomáliába, jelezve a stratégiai partnerség kialakulását a két szervezet között. Hasonló megállapításai voltak az ISW-nek is, amely szerint az együttműködés keretében a húszik hordozható légvédelmi rakétarendszereket (MANPADS) is adhattak a szomáliai terroristáknak.
Egyes források ballisztikus és cirkálórakéták potenciális átadásáról is írtak – például az amerikai védelmi minisztérium alá tartozó Africa Center. Azt ugyanakkor megjegyzik, ilyen fegyverek átadása komoly oktatási és logisztikai kihívást jelentene. Egyelőre nincs megerősített bizonyíték arra, hogy hajók elleni ballisztikus rakétákat eladtak volna az as-Sabábnak.

Jemeni kiképzők segítik a bombagyártást és a drónhasználatot
Egyre szorosabb viszont az együttműködés a robbanóanyagok készítése és a dróntechnológia területén. Egy 2025 februárjában közzétett ENSZ-jelentés szerint a két csoport képviselői legalább kétszer találkoztak 2024 júliusában és szeptemberében Szomáliában, ahol megállapodtak a fegyverek, a szakértő és a kiképzők cseréjének a részleteiről. A húszik aktívan segítik az as-Sabáb robbanószer-gyártási képességeit. Amerikai védelmi források 2025 tavaszán azt állították, hogy három húszi mérnök tartózkodik Szomáliában, hogy rakéták és más komplex fegyverek összeállításához adjon szakmai útmutatást. Ezt erősíti egy ENSZ-jelentés is, amely szerint a húszik még tavaly ősszel bombakészítésben jártas szakértőket – valamint fegyvereket és robbanóanyagokat – küldtek Jilibbe, az as-Sabáb dél-szomáliai erősségébe.
A húszik saját fejlesztésben olcsó, bombázni is képes drónokat gyártanak – például az iráni Ababil-T-ből készített Qasef-típusokat, vagy a saját fejlesztésű, hosszabb hatótávolságú Szamad-sorozatot. Ezt a technológiát az elmúlt két évben a szomáliai csoportok számára elérhetővé is tették. A kisebb hatótávolságú Qasef-drónok 200 kilométeren belül megfigyelési és támadó műveleteket, célzott bombázást is végre tudnak hajtani, könnyűek és olcsók, így az as-Sabáb számára is jól használhatóak. A Szamadokkal a jemeni lázadók Szaúd-Arábia, Izrael és Egyesült Arab Emirátusok béli célpontokat támadtak.

A már korábban idézett ENSZ-jelentés szerint jemeni kiképzők segítenek a drónbevetési képességek elsajátításában és fejlesztésében is. A jemeni pilóta nélküli repülőgépek szomáliai jelenlétét igazolta, hogy a helyi biztonsági erők 2024 nyarán öt darab, a húszik által küldött „kamikáze drónt” foglaltak le Puntföldön, és hét olyan személyt is őrizetbe vettek, akik az as-Sabáb tagjai lehettek.
A témával foglalkozó elemzések szinte mind kiemelik, hogy a két csoport közötti kapcsolat alapvető hatással van a térség biztonságára, és amennyiben nem sikerül a szálakat oldani, úgy egyre veszélyesebb lesz az Ádeni-öböl térsége a nyugati hajók és érdekeltségek számára.
Kövessenek minket Facebookon és X-en vagy iratkozzanak fel a hírlevelünkre, hogy egy elemzésről se maradjanak le!







