Évtizedes konfliktusra próbál meg pontot tenni a két közép-afrikai ország. A megbékélés terve mögött közös és globális gazdasági érdekek húzódnak meg. Az Egyesült Államok a kínaiakat ellensúlyozandó vállalt aktív szerepet a megállapodás létrejöttében.
Donald Trump amerikai elnök közvetítésével békemegállapodást írt alá Washingtonban a Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) és Ruanda. Paul Kagame ruandai államfő és Felix Tshisekedi kongói elnök így megerősítették azt a gazdasági integrációs paktumot és a megbékélésről szóló egyezményt, amelyet még idén nyáron – szintén amerikai segédlettel – kötöttek egymással.
Kongó keleti, Ruandával határos térsége évek óta súlyos konfliktusok színtere. A kormányerők (Forces armées de la république démocratique du Congo, FARDC) több mint száz különböző fegyveres csoporttal, legfőképp a ruandai tuszik dominálta M23 (Mouvement du 23 mars) elnevezésű milíciával vívnak ádáz harcokat. Az ENSZ és más nemzetközi megfigyelők szerint az M23-at Ruanda támogatja, amit utóbbiak mindig is hevesen tagadtak. A konfliktus idén tovább eszkalálódott, amikor az M23 elfoglalta a ruandai határnál fekvő Goma és Bukavu városait, tovább mélyítve az amúgy is súlyos humanitárius válságot a KDK-ban. A konfliktusban a becslések szerint tavaly november és idén március között legkevesebb 7 ezer ember vesztette életét, míg több mint 600 ezren kényszerültek elhagyni az otthonaikat.
A most december elején aláírt békemegállapodás értelmében a felek vállalják, hogy tiszteletben tartják egymás szuverenitását és területi integritását; illetve, hogy beszüntetik a „nem-állami fegyveres csoportok” támogatását, a milíciákat feloszlatják és tagjaikat integrálják, a belső menekülteket pedig visszatelepítik eredeti lakóhelyeikre. Az egyezmény másik célja, hogy serkentse a regionális gazdasági együttműködést, és elősegítse Kongó természeti-kincseinek (ásványok, nyersanyagok) szabályozott, tervezett kitermelését és exportját.
Sok az elvarratlan szál
Az M23 nem vett részt a két ország között kötött megállapodásban, hanem korábban külön, Katar közvetítésével folytatott tárgyalásokat Kinshasával. A megbékélés egyik legnagyobb gátjának azt látják, hogy most se fogják integrálni a milíciák fegyvereseit. Az M23 is hasonló okok miatt jött létre. A fegyveres csoport elődjének számító CNDP milíciával 2009. március 23-án írt alá egy békemegállapodást Kongó, amelyben vállalták, hogy a tuszi vezetésű CNDP fegyvereseit integrálják a kongói hadseregbe. Miután azonban a milícia szerint Kinshasa nem tartotta be ezen ígéretét, három évvel később létrehozták az M23-at, amely a korábbi békemegállapodás megkötésének napjáról kapta az új nevét.
Hogy a Washingtonban most szignózott megegyezés is törékeny lábakon áll, azt jól mutatja, hogy miközben Kagame és Tshisekedi ellenjegyezték a megállapodást, addig a kormányellenes lázadók és a kongói hadsereg közötti összecsapásokról számoltak be egész Dél-Kivu tartományban. Ugyan a két vezető paktuma az Egyesült Államok, az Afrikai Unió és Katar hónapok óta tartó megbékélési törekvéseire épít, és véglegesíti a júniusban már egyszer aláírt egyezményt, Tshisekedi és Kagame ennek ellenére nem fogott kezet, és alig léptek kapcsolatba egymással a washingtoni ceremónia alatt.
A megbékélést tovább nehezítik a súlyos atrocitások: 2025 februárjában Goma ostroma után az M23 fegyveresei legalább 21 civilt végeztek ki, sok embert letartóztattak, és erőszakoskodtak a helyi lakossággal. Ugyancsak komoly feszültséget kelt, hogy az M23 irányítása alatt álló területeken a fegyveres csoport párhuzamos kormányzati struktúrákat hozott létre, ami megkérdőjelezi, hogy ténylegesen integrálódna-e a fegyveres erő a KDK haderejébe.
A ritkaföldfémek miatt aktivizálta magát az Egyesült Államok
Kérdés, hogy mindezek fényében miért döntöttek a felek bármiféle megállapodás mellett? Maurice Carney, a washingtoni székhelyű Friends of the Congo elnevezésű érdekvédelmi szervezet társalapítója és ügyvezető igazgatója a német közszolgálati DW televíziónak úgy nyilatkozott, szerinte a megállapodás a felek azonos kereskedelmi érdekeinek az eredménye. „Kigali és Kinshasa helyi elitje, valamint a washingtoni és amerikai globális elit gazdasági érdekei találkoznak – és ezek az érdekek érvényesülnek, nem pedig a kongói lakosságé” – mondta. „Az olyan kérdések, mint a helyi közösségek, a civil társadalom bevonása…, az elszámoltathatóság kérdése… hiányoznak, pedig alapvető feltételei lennének bármilyen tartós békének” – véli Carney.
A szakértő megállapításait igazolja, hogy a paktum részeként a két államfő a kritikus ásványokra vonatkozóan is megállapodott. Ez pedig az Egyesült Államok számára is kulcsfontosságú, mivel Washington szeretné ellensúlyozni Kína globális dominanciáját ebben az ágazatban. „Ki fogunk termelni egy kevés ritkaföldfémet, és mindenki rengeteg pénzt fog keresni” – jelentett ki a két afrikai elnök társaságában Donald Trump.
Az Egyesült Államok alternatívákat keres Kínával szemben a ritkaföldfémek bányászata terén, amelyeket különféle csúcstechnológiai eszközökben használnak. Kína a világ ritkaföldfém-bányászatának közel 70 százalékát adja, és a globális ritkaföldfém-feldolgozás mintegy 90 százalékát ellenőrzi, miközben a legmodernebb mikrochipek több mint háromnegyedét amerikai támogatással Tajvan állítja elő.
Összességében a KDK és Ruanda között most megkötött békeszerződés – diplomáciai szempontból – fontos lépés. Ugyanakkor jóval nagyobb kihívás lesz mindezt a gyakorlatba átültetni: az M23 milícia, az etnikai feszültségek, az ásványkincsek iránti nemzetközi kereslet és az állandó bizalmatlanság miatt a béke ma még rendkívül törékeny. Az, hogy az egyezmény tényleg fegyvernyugváshoz és megbékéléshez vezet-e, attól függ, vajon a felek hajlandók-e a kompromisszumra.
Címlapkép: A Kongói Demokratikus Köztársaság haderejének (FARDC) katonái Goma városához közel egy M23-mal szembeni rajtaütés során 2013. májusában (Fotó: MONUSCO/Clara Padovan/Wikipedia)
Kövessenek minket Facebookon és X-en vagy iratkozzanak fel a hírlevelünkre, hogy egy elemzésről se maradjanak le!
Tana Consulting 