Afrika az egyetlen olyan kontinens, ahol migrációs szempontból több ország egyszerre nagy kibocsátó és befogadó is. Az ENSZ migrációért felelős szervezetének nemrég kiadott globális jelentése szerint 1990 óta több mint kétszeresére nőtt az migránsok és menekültek száma a fekete kontinensen, akiknek valamivel több mint a fele belső menekült. A fegyveres konfliktusok mellett a klímaváltozás is egyre több embert kényszerít arra, hogy elhagyja az otthonát.
Átfogó elemzést adott ki a migráció globális trendjeiről az ENSZ migrációért felelős szervezete (UN International Organization for Migration, IOM). A tanulmány az 1990 és 2024 közötti időszak eseményeit, fejleményeit és mozgásait vizsgálja. Az összeállítás kontinensenként is megvizsgálja az aktualitásokat, és azt, hogy ebből milyen trendek rajzolódnak ki. Alább összeszedtük a legfontosabb Afrikára vonatkozó megállapításokat.
Masszív belső migráció, Európa a legnépszerűbb célpont
Az afrikai migrációt általánosságban leginkább az jellemzi, hogy sok személy mozog mind a kontinensen belül, mind onnan kifelé más régiókba. Az adatok szerint 2024 közepére globálisan körülbelül 45,8 millió afrikai élt hazáján kívül. Bár ez a szám az elmúlt évtizedek során nőtt – 1990-ben még alig 20 millió volt a számuk –, a fekete kontinens népességének továbbra is csak kis hányadát, körülbelül 3 százalékát teszi ki.
A migráció nagy része Afrikán belül zajlik, és intenzitása 2000 óta meredeken emelkedett. A legfrissebb rendelkezésre álló nemzetközi mutatók szerint 2024-ben körülbelül 25 millió afrikai élt egy másik afrikai országban, ami 17 százalékos növekedést jelent az öt évvel ezelőtti, 2020-as állapothoz képest, és közel 39 százalékkal több, mint volt 2015-ben. Ez részben a régión belüli határon átnyúló elvándorlás növekedését, valamint a szabad mozgásról szóló megállapodások által elősegített fokozott régión belüli mozgásokat tükrözi.
A kontinensről kiáramló migránsok száma 1990 óta több mint megduplázódott, jelenleg körülbelül 21 millióan élnek a régión kívül. A két évvel ezelőtti statisztikák szerint az Afrikában született migránsok többsége Európában (körülbelül 11 millió), Ázsiában (közel 7 millió) és Észak-Amerikában (körülbelül 2,7 millió) élt.
Egyre többen akarnak eljutni az Öböl-menti térségbe is
A tanulmány idézi a legfrissebb előrejelzéseket, amelyek szerint a következő három évtizedben a szubszaharai Afrika népessége tovább fog növekedni – közel 80 százalékkal, és 2054-ben eléri a 2,2 milliárdot. Ez pedig hatással lesz a kontinensen belüli migrációs folyosókra, illetve a belső és külső dinamikákra is.
Az IOM szerint a migrációs útvonalakat a földrajzi közelség, a történelmi, társadalmi és gazdasági kapcsolatok, valamint a kitelepülés intenzitásának együttese alakítja ki. Afrika legnagyobb migrációs folyosója Burkina Faso és Elefántcsontpart között húzódik, és a régóta fennálló munkaerő-áramlás mozgatja a partvidék irányába. Az útvonalak többsége – Dél-Szudánból Szudánba, Szudánból Csádba és Dél-Szudánból Ugandába – azonban a helyi konfliktusok és az erőszak miatt alakult ki. Az elmúlt három év brutális polgárháborúja miatt Szudán jelenleg a világ leggyorsabban növekvő kitelepülési válságával szembesül, amelyet a humanitárius segélyek globális csökkentése tovább súlyosbít. Uganda, az egyik legnagyobb menekültbefogadó ország, az elmúlt években szintén nehezen tudta támogatni menekült lakosságát, mivel a nemzetközi segítségnyújtás folyamatosan csökken.
Az észak-afrikai országokat érintő egyéb jelentős folyosók – például az Egyiptomból Szaúd-Arábiába, Algériából Franciaországba, Líbiából Olaszországba és Marokkóból Spanyolországba vezető útvonalak – részben a folyosók mentén zajló munkaerő-migrációt, részben pedig a gyarmati korszak utáni történelmi kapcsolatokat és a földrajzi közelséget tükrözik.
Az IOM jelentése szerint az Észak-Afrikából – Tunézia, Líbia, Marokkó – és a nyugat-afrikai partokról – Szenegál, Mauritánia – Európa felé (Olaszország, Spanyolország, illetve a Kanári-szigetek) tartó illegális migrációs útvonalak továbbra is rendkívül veszélyesek. Az elemzés kiemeli az embercsempész-hálózatok kegyetlenségét és a tengeri szerencsétlenségek magas halálozási arányát. Külön felhívták a figyelmet a Kelet-Afrikából, főként Etiópiából és Szomáliából Jemenen keresztül Szaúd-Arábiába és más Öböl-menti államokba tartó útvonalra is. Ez ugyanis az egyik legkevésbé dokumentált, ám az egyik legveszélyesebb folyosó, ahol a migránsok fegyveres konfliktuszónákon vágnak át, és súlyos emberi jogi visszaéléseknek vannak kitéve.
Közel azonos a nemek aránya
Ami a nemek eloszlását illeti, Afrikában a legfontosabb célországokban a női és férfi migránsok aránya nagyjából hasonló, az országok között csupán csekély – pár százalékos – eltérések figyelhetők meg, néhány kivételtől eltekintve. Elefántcsontparton és Dél-Afrikában a férfi bevándorlók aránya jelentősen, legalább 20 százalékkal magasabb. Ezt mindkét országban a munkaerő-kereslet okozza. Előbbiben az építőiparban és a kakaótermesztésben végzett szezonális munkák, míg utóbbiban a bányászati és építőipari szektorban való foglalkoztatás dominál. Ugandában és Csádban közben a női bevándorlók aránya lényegesen – legalább 15 százalékkal – magasabb, mint a férfiaké.
Afrika tíz legfontosabb kibocsátó országában a férfi és női migránsok aránya szintén nagyjából azonos. Kivételt képez Egyiptom – a régió legtöbb migránsát adó országa –, ahol a férfi kivándorlók aránya messze meghaladja a nőkét – közel a duplája. Szudánban és Burkina Fasóban is legalább 10 százalékkal több a férfi kivándorlók aránya. Különösen az észak-afrikai országokban a férfi migránsok magasabb száma nagyrészt a munkavállalás céljából történő önálló vándorlás hagyományos mintáinak tudható be.
Dél-Szudánból és Szudánból menekülnek a legtöbben
A 2024-es adatok szerint is Dél-Szudán maradt az egyik legtöbb menekültet adó afrikai ország – körülbelül 2,3 millió fővel. Többségüket Uganda, Szudán és Etiópia fogadta be. A 2023-ban kezdődött szudáni polgárháború a világ egyik legmasszívabb menekültválságát eredményezte. A több millió országon belüli áttelepülőt nem számolva, Szudán a második legtöbb menekültet adó ország volt 2024-ben Afrikában, körülbelül 2,1 millió fővel, ami 40 százalékos növekedést jelentett az azt megelőző évhez képest (fontos aláhúzni, hogy 2025-re már közel 5 millióan hagyták el Szudánt). Dél-Szudánhoz hasonlóan a szudáni menekültek és menedékkérők többségét 2024 végén a szomszédos országok, Csád, Egyiptom, Dél-Szudán és Líbia fogadták be.
A Kongói Demokratikus Köztársaságban elhúzódó konfliktus, beleértve az állami és nem állami fegyveres csoportok közötti összecsapásokat is, szintén jelentős határon átnyúló menekülthullámot eredményezett. A 2024-es statisztikák szerint több mint 1 millió ember hagyta el az országot. Szomália és a Közép-afrikai Köztársaság volt a régió negyedik és ötödik legnagyobb menekültpopulációjának kibocsátója.
Ha a célországokat nézzük, Uganda továbbra is Afrika legnagyobb menekültpopulációját fogadta be, amely közel 1,8 millió fővel globálisan az ötödik legnagyobb volt. Többségük a szomszédos országokból, például Dél-Szudánból és a Kongói Demokratikus Köztársaságból érkezett. Csak a Szudánból érkező mintegy 1,1 millió menekült révén Csádban élt Afrika második legnagyobb menekültpopulációja. Olyan országok, mint Szudán, Dél-Szudán és a Kongói Demokratikus Köztársaság – amelyek egyben a legnagyobb migrációs kibocsátók – egyúttal nagy menekültpopulációkat is fogadnak be. Afrika így az egyetlen olyan régió, ahol több ország is befogad és bocsát ki nagy számú menekültet.
A klímaváltozás is pörgeti a migrációt
Az előző évekhez hasonlóan 2024-ben is a különböző konfliktusok és az erőszak okozta a belső menekültek túlnyomó többségét Afrikában, amelyek leginkább a szubszaharai régiót sújtották. A már említett Kongói Demokratikus Köztársaságban és Szudánban – ahol összességében több mint 5 millió, illetve 3,7 millió ember kényszerült elhagyni otthonát – volt a legnagyobb a konfliktusok miatti belső menekültek száma a régióban. E két ország közel 80 százalékát adta az emiatt elköltözők összlétszámának a térségben.
A klímaváltozás, és az éghajlat okozta természeti katasztrófák Afrikában is jelentős számú belső menekültet eredményeztek. Ráadásul sok olyan országot, így például Szudánt, Nigériát vagy épp a Kongói Demokratikus Köztársaságot is érintették, ahol a fegyveres erőszak miatt alapból sokan távoztak. Nigériában több mint 1,2 millió, a Kongói Demokratikus Köztársaságban pedig körülbelül 750 ezer katasztrófa, nagyrészt árvizek miatti elvándorlást regisztráltak. Csádban, amelyet a világ egyik legsebezhetőbb országának tartanak az éghajlatváltozás szempontjából, 2024-ben a legnagyobb számú, mintegy 1,3 millió belső áttelepülést jegyeztek fel, amelynek nagy részét az országot sújtó árvizek váltották ki. Hasonló okok miatt Nigerben körülbelül 1,1 millióan, míg Mozambikban 585 ezren voltak kénytelenek elhagyni otthonaikat.
Közben Kelet-Afrikában – Szomália, Etiópia, Kenya – az egymást követően elmaradt esős évszakok miatt történelmi léptékűek az aszályok, amelyek a helyi konfliktusokkal együtt emberek százezreit kényszerítették arra, hogy az éhínség elől elvándoroljanak. A jelentés elemzi, hogy a klímaváltozás hatásai – a talajerózió, a kiszámíthatatlan csapadék – miatt a vidéki, mezőgazdaságból élő lakosság egyre nagyobb ütemben áramlik a nagyvárosokba – mint például Lagos, Nairobi, Kinshasa, Dakar –, ami komoly infrastrukturális kihívás elé állítja az afrikai metropoliszokat.
Fejleszteni kellene a digitális és mobilfizetési lehetőségeket
A gazdasági hatásokról szólva az ENSZ jelentése kiemelte, hogy a külföldön dolgozó afrikaiak által hazaküldött összegek sok országban meghaladják a hivatalos fejlesztési támogatások (ODA) és a közvetlen külföldi tőkebefektetések (FDI) mértékét. Különösen kiemelkedő Nigéria, Egyiptom, Marokkó és Ghána ezen a téren. Az összesítés szerint 2024-ben globálisan 905 milliárd dollárt utaltak haza a menekültek világszerte. A legtöbb pénzt így kapó országok tízes listájára – amit India vezet 137,67 milliárddal – két afrikai állam fért fel: a hetedik helyre 29,56 milliárddal Egyiptom, míg a tizedik helyre 21,3 milliárd dollárral Nigéria került fel.
A jelentés kiemeli, hogy az Afrikába – és különösen a szubszaharai régióba – utalás transzferköltségei globális összehasonlításban továbbra is a legmagasabbak közé tartoznak, ami jelentősen csökkenti a családokhoz ténylegesen eljutó pénzösszegeket. Emiatt az afrikai kormányok és az IOM is sürgeti a digitális és mobilfizetési csatornák fejlesztését.
Címlapfotó: Dél-szudáni menekültek Ugandában (Fotó: EU Civil Protection and Humanitarian Aid/Flickr)
Kövessenek minket Facebookon és X-en vagy iratkozzanak fel a hírlevelünkre, hogy egy elemzésről se maradjanak le!
Tana Consulting 