A nyár eleje óta a szudáni polgárháború kiterjedése és a dél-szudáni humanitárius helyzet miatt a Száhelben tovább romlott a helyzet. Mauritánia és Marokkó tengeri szigorítása hatékonynak tűnik, az északra tartók – és az embercsempész-hálózatok – ugyanakkor más útvonalakon próbálkoznak.
Illegális migrációt tekintve az idei nyár – és talán az idei év – legsúlyosabb eseményének egyértelműen a marokkói spanyol exklávét, Ceutát ért válság számít. A Földközi-tenger afrikai oldalán, Marokkóba beágyazott 19 négyzetkilométeres területre július 30-31-én becslések szerint mintegy 72-80 ezer illegális migráns érkezett, és noha az azóta eltelt időszakban a spanyol területre lépők túlnyomó hányada visszatért Marokkóba, a helyi beszámolók alapján a helyzet puskaporos. A megrázó képek ellenére a ceutai válság inkább a Marokkó és Spanyolország közötti diplomáciai feszültségek egyik állomása, amely egyrészt Marokkó Ceutára – és a másik spanyol külterületre, Melillára – formált igényéből, másrészt a kereskedelmi és vámszabályozások körüli feszültségekből fakad. Az elmúlt években Rabat többször is igyekezett gazdasági és adminisztratív nyomást gyakorolni Spanyolországra. (Egyesek közben arra figyelmeztetnek, a migrációellenes hangok Spanyolországban veszélybe sodorhatják a mezőgazdasági termelést, ez pedig az EU élelmezés-biztonságát is veszélyeztetheti, mivel az agráriumban dolgozók 30 százalékát az afrikai migránsok adják.)
Migrációs trendek tekintetében tehát Ceauta inkább tekinthető egy bilaterális viszálynak, semmint általános afrikai migárciós trendnek. Ettől függetlenül azt is látni kell, hogy – miként azt a nyár elején alaposan feldolgoztuk – mivel Mauritánia és Marokkó szigorította a tengeri járőrözést, a Nyugat-Afrika felőli nyomás részben áttolódott a szárazföldi exklávékra és a nyugat-mediterrán útvonalra.
Fontos ugyanakkor azt is rögzíteni, hogy a Benzú és Tarajal felől Ceutába úszó főként marokkói és algériai fiatalok voltak, tehát nem szubszaharai bevándorlók.
Az elmúlt két hónapban az uniós határellenőrzési szervezete, a Frontex és az ENSZ migrációért felelős szerve, az IOM adatai szerint a Spanyolországba a nyugat-mediterrán útvonalon érkezők száma 66 százalékkal nőtt, aminek több mint 40 százalékát algériai állampolgárok tették ki.
Ahogy arról szintén írtunk már, Mauritánia fokozott tengeri ellenőrzései miatt az embercsempész-hálózatok délebbre – Gambia, Szenegál, Guinea – helyezték át az indítási pontokat. Ez a tengeri útvonal hosszát 800 kilométerről akár több mint 2000 kilométerre növelte a Kanári-szigetekig. Az adatok emiatt jelentős esést mutatnak a spanyol szigetre érkezők számában: míg 2024-ben közel 47 ezer, addig tavaly 11 ezer illegális belépést regisztráltak. Az idei első félévben ez a szám már csak 3267 fő volt. A tengeri szigorítás hatékony, ugyanakkor az IOM augusztus közepén közzétett felmérése rávilágított, a tengeri átkelések veszélyessége drasztikusan nőtt: a középső-mediterrán útvonalon több mint 111 százalékkal emelkedett a halálos áldozatok száma az időjárási szélsőségek és a hosszabb útvonalak miatt. Július 18-án egy Gambiából indult, 180 fős túlterhelt fahajó sodródott el a nyílt tengeren; a vízhiány és a kifogyó üzemanyag miatt legalább 143 ember vesztette életét vagy tűnt el.
Ami az elmúlt időszakot illeti, a fekete kontinens demográfiai folyamatai és migrációs útvonalai erőteljes regionális eltéréseket mutatnak: míg a szubszaharai térség országaiban a demográfiai növekedés töretlen, addig Észak-Afrikában és Dél-Afrikában a termékenységi mutatók érezhető mérséklődése tapasztalható. A Száhel-övezetben és Közép-Afrikában – különösen Nigerben, Csádban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban (KDK) – a teljes termékenységi arányszám (TFR) továbbra is kiemelkedően magas – egy nő átlagosan 4,5-6 gyermeket szül. Ennek következtében a lakosság több mint 40 százaléka 15 év alatti, ami folyamatos munkaerőpiaci nyomást és migrációs kényszert okoz. Észak-Afrika államaiban – így Tunézia vagy Marokkó –, valamint a nagyvárosi metropoliszokban (pl. Addisz-Abeba, Kairó) a városiasodás és a nők javuló oktatási lehetőségeinek emelkedése miatt a termékenységi mutatók közelednek a népesség-újratermelési szinthez.
A termékenység mellett a helyi konfliktusok, háborúk és immár a klímaváltozás is egyre nagyobb hatással van a migrációra. A két legnagyobb konfliktus-kibácsátó továbbra is Szudán és a KDK – utóbbit közben története legsúlyosabb ebola-járványa is sújtja. A szudáni konfliktus következtében már több millió ember kényszerült belső és határon átnyúló menekülésre – főként Csád, Egyiptom és Dél-Szudán irányába –, ami Kelet-Afrika legjelentősebb kényszermigrációs mozgatórugója.
A friss jelentések szerint a Csáddal határos Dárfúr mellett a tőle keletre fekvő kordofáni régióban is egyre aggasztóbb a helyzet. Az IOM szerint a térségben lezajlott harcok miatt a belső menekültek száma 65 százalékkal emelkedett. El-Obeid városában több mint 500 ezer ember torlódott fel, ami drámai ellátási és humanitárius válságot okoz. A Szudánból elmenekültek száma Líbiában meghaladta az 560 ezer főt – főként a déli Kufra-oázison keresztül. Az EU-ban pedig a szudániak már a negyedik legnagyobb menedékkérő csoporttá váltak.
Az afrikaiak többsége továbbra is a kontinensen belül marad
Fontos ugyanakkor azt is látni, hogy az afrikai migráció túlnyomó része továbbra is a kontinensen belül zajlik, többek között azért, mert a regionális gazdasági közösségek (ECOWAS, EAC) szabad mozgást biztosító megállapodásai miatt könnyebb az embereknek vándorolni az egyes országok között. Adatok szerint az 1,6 milliárd lakosú Afrikában úgy 10 millió olyan menekült él, akik elhagyták a saját hazájukat – a felük Szudánból és Dél-Szudánból távozott. E menekültek 85 százaléka a szomszédos afrikai országokban él. Rajtuk kívül az egyes országokon belüli belső menekültek száma 30-35 millió körül mozog.
Becslések szerint ma 21 millió afrikai él a fekete kontinensen kívül. Európában úgy 11 millióan laknak – a legfőbb célországoknak pedig Franciaország, Egyesült Királyság, Olaszország, Spanyolország és Németország számít. Ázsiában nagyjából 6,5–7 millióan vannak, döntő többségük az Öböl-menti arab államokban – pl. Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben – él gazdasági bevándorlóként. Észak-Amerikában az afrikaiak száma 2,7 millió fő körül mozog.
Pontos, globálisan összesített statisztika az illegális – dokumentálatlan – státuszú afrikaiak teljes létszámáról nem létezik, mivel a rejtett mobilitást nehéz pontosan mérni. Így csak a nemzetközi szervezetek becsléseire lehet támaszkodni. E szerint az Európában tartózkodó afrikai migránsok mintegy 10–15 százaléka – kb. 1-1,5 millió fő – él rendezetlen vagy illegális jogi státuszban, ideértve az elutasított menedékkérőket és a túltartózkodókat is. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, az UNHCR adatai szerint az afrikai menekültek és menedékkérők 10–12 százaléka – nagyjából 1,2 – 1,5 millió fő – kapott hivatalosan menekültstátuszt vagy nyújtott be menedékkérelmet afrikai kontinensen kívüli országokban, főként Európában és Észak-Amerikában.
Címlapfotó: Afrikai illegális bevándorlókat szállító gumicsónak tart a Földközi-tengeren Spanyolország irányában 2016. július 29-én (Fotó: U.S. Navy/Wesley R. Dickey)
Kövessenek minket Facebookon és X-en vagy iratkozzanak fel a hírlevelünkre, hogy egy elemzésről se maradjanak le!
Tana Consulting 